Álomfények
Hangtalan dübörgő léptek
Elmém smaragzöld avarán,
Hol sejlő világom piheg
Századok marta dobhártyán.
Csillagröptű eszmém talán
Vágyvelőim hálózatán.
Könnyem gyöngyös tavirózsán
Glóriát fon az égalján.
Tűzvörös lávaszemem az,
Melyben örök a nyár, s tavasz.
Halál rajta hogy fészkelne,
Hisz benne az ég szerelme.
A szellem indulásra kész
Eszmél a csodás ébredés,
Csimpaszkodnak a furcsa fények,
Egyfolytában azért égek!
Bebábozódtam
Mozdultak a holtnak vélt tárgyak,
Körülvettek és magyaráztak.
Belémkötöttek libbent árnyak,
Sejtettem én, hogy rám vadásznak.
Megszédítettek pajkos formák,
Színes rongyok, fura figurák.
Mint ki varázshintára kerül,
Elcsábultam észrevétlenül.
Fenemód nyüzsögtek köröttem,
Azt hiszem belé szerettem…
S bebábozódtam gyors irammal,
Pirossal, ezüsttel, arannyal!
Betört a tenger
Betört szobámba a tenger.
Örvényt kavar, végig seper.
Fékezhetetlen e roham,
Még nem visz semmit, csak rohan.
Vad erő, kékes-zöld folyam,
Korallsodrás felém zuhan
Tűzvirágok, kecses hajlók,
Nyüzsgő csillagok és kagylók.
Ringnak páfrányok, moszatok,
Gyöngyházban égő kavicsok.
Tajtékok vonagló éle,
Ezerarcú titkok mélye.
Villogó szemmel nyúl felém
Hullt kincse szóródik elém.
Foszforeszkál és rámhatol,
Nem ijeszt ez ár, csak dalol.
Árasztanak tengernyi csodák,
Bűvölt kövek, gyöngy-sokaság.
Medúza-táncok angolnák
S mindezek pehelynyi tonnák…
Nyüzsgő halak és delfinek,
E zajlástól félni minek?
Simul bennem a nyugalom,
Kapu ez egy új világon.
Az élet könnye, tengerek,
Ha majd visznek már csendesek.
És ízekre bont már a dal,
Zöld kertek harmataival.
Tele a szobám pompával,
S már ragad a mély magával…!
Vencei táj
Mező arca néz be ablakomon,
Napfény-haja terül szét szobámon.
Mosolya meleg, csupa báj és kegy,
Fején lila sapka az egész hegy.
Ha e ház össze is dül teljesen,
De arca el nem tűnik sohasem.
Ha meghalo, szívében nyugszom én
Valahol … vadvirágok közepén.