Remsey művészcsalád többgenerációs története Gödöllőhöz kötődik, Remsey Jenő és Frey Vilma házasságával indul az a családi kötelékeken nyugvó szellemi és alkotó közösség, mely négy generáció óta jellemzi a Remsey-házat. Gödöllő a kivonulás helyszíne volt az 1900-as évek elején, az új életeszmék megvalósításának terepe. A művésztelep, a ház, a kert, a környező erdők, parkok, jelentették az életteret, később a Duna is fontos színtérré vált a család számára. Az összművészeti ideák és életmódbeli reformtörekvések, melyek a gödöllői művésztelepet életre hívták, a Remsey családban maradéktalanul megvalósultak. Ezek mentén formálták életüket, de egyúttal saját személyiségükre, a családtagok egyéni érdeklődésére szabták, színesítették és kreatívan alakították a kiindulásul szolgáló eszméket. Ezt az erős szellemi elköteleződést sikerrel adták tovább generációról generációra, aktív részeseivé avatva a családba beházasodó új családtagokat és a születendő gyermekeket is. Ezt a szerteágazó, kreatívan burjánzó összművészeti alkotómunkát, s a környezetet aktívan formáló, örökös alkotólázban égő családi „kollektívát” fotók sokasága örökíti meg. A családi archívum közel 20 000 darab fényképet őriz az 1900-as évektől kezdve napjainkig. A családban a fotográfia nem önálló művészeti praxisként volt jelen, inkább az emberek, események, helyek, tárgyak, munkák, cselekvések lenyűgöző kavalkádjának dokumentálására szolgált. Privát fotográfiákról beszélünk tehát, amelyek azonban túlmutatnak egy átlagos családi archívum keretein és témáin. A többrétegű és szinte szétszálazhatatlanul szerteágazó fotógyűjtemény első képei a fiatal Remsey Jenőt és Frey Vilmát ábrázolják, Jenő egy hároméves művészeti ösztöndíjjal érkezik Gödöllőre és itt találkozik a művésztelep és a szövőműhely miatt idetelepülő Vilmával, későbbi feleségével. Remsey Jenő hosszú és aktív életet élt, róla képek sokasága tudósít: fiatalon katonaruhában, ifjú művészként tolsztojánus szakállat növesztve, művei előtt palettát tartva, freskófestés közben egy emelvényen, kenuban ülve a Dunán, idős korában szalmakalapban, fehér festőzubbonyban, és a megrendítő életvégi képsorok, amint alulnézetből láthatjuk a felfelé tekintő, csipkebogyót szedő idős embert. Frey Vilmáról kevesebb kép maradt fent, fiatalkori portréján egy határozott tekintetű, harmonikus arcvonású fiatal nőt láthatunk, ez az arc ismerősen köszön vissza több századelőn alkotott festményen is. Többször megörökítették a művésztelepi alkotók a különleges szépségű fiatal szövőnőt, többek között Körösfői-Kriesch Aladár is 1909-ben egy egész alakos portrén, ez a festmény feltűnik egy Frey Vilmát ábrázoló időskori fotó hátterében is. A másik emblematikus portrét a férje, Jenő festette róla, mely mindazt az értéket magába sűríti, amit magukénak vallottak: harmónia természet és ember között, tisztaság, puritánság.
A házaspárnak négy gyermeke született, így kibontakozhatott az a család- és gyermekközpontú szemlélet, mely markánsan jellemezte a művészkolóniát. A gyermekeket egészen kiskoruktól bevonták az alkotómunka legkülönfélébb módozataiba, és részt vehettek a felnőttek tevékenységeiben: kirándulások, dunai kenuzás, síelés, házi hangversenyek, színielőadások, jelmezbálok, festés, faragás, ácsolás, bábkészítés. A legidősebb gyermek Remsey Ágnes volt, őt követte a három fiú, Iván, Gábor, András. Mindannyian művészek lettek, de követve szüleik példáját több művészeti ágban is otthonosan mozogtak. Ágnes főként szőnyegtervezéssel, majd írással foglalkozott, a három fiú eleinte zenei pályán képzelte el a jövőjét, de később inkább a képzőművészet vált fő alkotóformájukká. Ennek ellenére elementáris hatású zenei előadások, házi koncertek tarkították a család életét, ahol elsősorban a romantikus zeneszerzők műveit játszották. A fotóarchívumban ezekről az eseményekről is találunk fotókat, az elmélyülten muzsikáló egyéni portréktól, a bohém hangulatú zenés jelmezbálokig.
Visszatérő téma a fotókon a családnak otthon nyújtó műteremház és kert. A vadregényes növényzet, a házhoz vezető keskeny ösvény, a repkénnyel befutatott magas tetőzetű ház valódi menedék volt. Időn és téren kívül rekedt édenkert, ahová nem értek el a változó korok mindent elmosó, átalakító hatásai. A fotókon a ház, mint gyakori háttér tűnik fel az alkalmilag összesereglő családtagok csoportképein, de spontán lefotózott jelenetek díszlete is, vagy mókázások terepe, ami során még a tetőre is felkapaszkodtak egy jó felvétel kedvéért. A kert egyúttal kiterjesztett szabadtéri műterem és műhely is, itt készültek nagy gonddal és odafigyeléssel a különféle autentikus indián kenuk, pirogok, csónakok.
A Remsey család az 1930-es évektől folytatott aktív vízi, dunai életet, mely a 2000-es évekig jellemző volt rájuk. A teljes család tábort vert a szentendrei szigeten, napközben eveztek, esténként közös főzések, olvasás, festés töltötte ki a napjaikat. Szerepjátékra, különböző karakterek megszemélyesítésére nagyon jó helyszín volt a Duna part, ahol felfedezők, hajótörött tengerészek, Afrika-kutatók, trapperek, vadnyugati szerencsevadászok bőrébe bújtak. Innen már csak egy lépés volt, hogy az indiánkultusz is magával ragadja a Remsey család tagjait, akik ezen szenvedélyüknek hódolva autentikus indiánöltözékeket készítettek maguknak és bekapcsolódtak a Baktay Ervin által életre hívott indiántáborokba. Mindezt természetesen lencsevégre is kapták, zömében fekete-fehér felvételeken.
A fotózás jelen volt a bábos tevékenységek során is, a családi marionettszínház 1935-ben induló korszaka a bábjáték iránti érdeklődés első megnyilvánulása volt a Remsey gyermekek körében. Az akkor 14 éves Remsey Iván által kezdeményezett családi bábjátszás ötlete a gödöllői Uránus filmszínházban látott film hatására született meg. A film az olasz Podrecca bábosdinasztia tevékenységét mutatta be. A gödöllői Erdő utcai családi ház műtermében színpadot ácsoltak, babákat és figurákat zsinóroztak fel, díszleteket készítettek. Az 1935-ös évben havonta tartott bábelőadásokat igen nagy érdeklődés kísérte. A közönség a művésztelep tagjaiból, a barátok és szomszédok soraiból verbuválódott.
Hasonló lelkesedéssel készítették Szuper 8-as filmre a családi gyártású némafilm paródiákat is az 1970-es években. Ezeket hangalámondással és zongorakísérettel látták el, András és Gábor voltak a főszereplők, és további családtagok, barátok is részt vettek benne. Ezen kívül számos helytörténeti témájú rövidfilm is készült, mely egyfajta gyűjtőmunkaként értékelhető, a pusztuló, eltűnő házakról, városképi elemekről vagy különleges gödöllői karakterekről. Mindezt a tevékenységet is végig kísérte a fotózás, akár előzetes motívumgyűjtésként és karakter válogatásként. Kifejezetten keresték a „filmbe illő”, jellegzetes gödöllői arcokat, akikről fotókat is készítettek.
A Remsey családból az alábbi személyek fotóztak jellemzően: Remsey Jenő, Remsey Gábor, Remsey András, Remsey Sipos Ilma, Anti Szabó János. Remsey András volt az a családból, akinek határozottabb ambíciói is voltak a fotográfiában, a kilencvenes években a Duflex Fotográfiai Stúdiónak volt a művészeti vezetője, és gödöllői kiállításokon is láthatóak voltak a fotói. A család által használt fényképezőgépek közül ezek a típusok maradtak meg: Olympus-Pen, Leica, Zenit és Fed. A családot az évtizedek során több fotográfus is fotózta, többek között Székely Aladár, Kresz Albert, Fuszenecker Ferenc, Lőrinc Ferenc, Winkler Csaba.
A fotóarchívum zöme digitalizálásra került, de a fotók pontos vagy hozzávetőleges datálása, a helyszínek meghatározása és a rajta szereplő személyek beazonosítása még sok esetben várat magára. Jelen oldalon csak egy szűkebb keresztmetszete látható ennek a gazdag, kortörténeti és művészettörténeti jelentőséggel bíró archívumnak.
Kopin Katalin
művészettörténész