A próféta hangja
Ettől a hangtól félni lehet,
Mert ez ostor, s mennybéli üzenet:
Benne harsonák és angyalszózatok
,
S minden szörnyűség, ami e halott,
S bűnös világot életre rázza,
S a falánk, bűnös, fanyar lovagok,
Vitézlő hősei a mának, –
Az ilyen hangra ijedt arcot vágnak.
Mert ez, ha kell, kénkő és szurok:
Nem langyos fürdő, nászi ágy,
S hideglelősre rázó párzó vágy
Nem lobog benne lidérces fénnyel,
De kiknek az élet tivornyás éjjel,
Semmit oly félve nem gyűlölnek,
S átok nekik mit szól, – s vétek,
Mégis, kik várjátok a Hajnalt,
Vigyázzatok e hangra:
Út, Híd, Igazság, Élet!
Az én pegazusom
Nincs nekem aklom,
Nincsen cserényem,
Pányvára kötve nem vagyok én;
Lépésre járó jólnevelt mének,
A ti sorsotok nem az enyém.
Pusztára kicsapott szilaj mén vagyok én…
Járom a pusztát,
Járom az erdőt,
Kordába nem fogott emberi kéz.
Jászolhoz szokott, jólkefélt mének, –
Zabola nem fogta táltosi szám;
Borzas sörényem lobog a szélben,
S ragyog a szememben isteni láng.
Üvült az orkán,
Szakad a zápor,
Száguldok vadul a fergetegben,
S míg ti cammogva jártok a sárban,
Kitárom szárnyam és tovaszállok,
És meg sem állok, csak fönn a csillagokban…
A versek a Fénytorony című kötetben jelentek meg.
Kalántai kiadás, 1940, Gödöllő
