1893-ban Budapesten született és 1925-ben Gödöllőn hunyt el tragikus hirtelenséggel. A századforduló hányatott sorsú, ígéretes tehetségként induló, ám idejekorán eltávozott művészegyéniségei közé tartozik. Bátyja, Remsey Jenő elmondása szerint öccse azok közé az emberek közé tartozott, akik nem tudnak ebben a kíméletlen, önzéssel teli világban élni. Rideg, anyagias külvilág kitagadottja, ki álmai oltalmában élt, apostoli hittel és szeretettel alkotott éjt nappallá téve az egyetlen, örök igazságot keresve.

Már fiatalon, 12-13 évesen különös fantáziavilága alkotásra-szövésre, rajzolásra, festésre késztette. Gyermeki életének borzalmaktól átitatott eseményeit ötvözte álomképeivel, minek eredményeiként sejtelmes víziók, szokatlan, nyugtalanító ábrázolások születtek. Bár 1906-tól az iparművészeti iskola esti tagozatán kapott képzést, ezt követően pedig Münchenben is tanult festészetet, ahol a művészetét a dekoratív expresszionizmus itatta át, mégis autodidakta művészként említi a korabeli sajtó és a művészettörténet-írás.16 évesen szerepelt a Művészházban megrendezett első kollektív kiállításán, egy évvel később Nagybányán a Szabadiskolában dolgozott. 1913-tól a gödöllői művésztelep oszlopos tagja ahol bekapcsolódott a szövőműhely munkálataiba is. Több társával dekoratív gobelinterveket készített, melyeket a szocialisztikus munkaközösség gondolatának jegyében szövőlányok kiviteleztek. Szintén ebben az évben csatlakozott bátyával a KÉVE Művészeti társaságba.

Az első világháborúban először másfél évig harcolt az orosz, majd olasz fronton, részt vett a doberdói csatában, ahol későbbi halálát okozó szívbetegségét szerezte. Testi-lelki kimerültsége miatt kórházba került, majd mint rokkant katonát hadifestővé átminősítették és a főhadiszálláson állították munkába. Az átélt háborús gyötrelmek után egészségét már nem nyerte vissza. Művészetében is jelentkezett a törés.

1919-ben három művével szerepelt a Hadviselt művészek kiállításán a Műcsarnokban, majd 1923-ban kollektív kiállítása nyílt a Helikonban. 1924-ben fizikai erején felüli lelkesedéssel, jövőbe vetett hittel bátyjával megalakította a Spirituális Művészek Szövetségét. A megalakult mozgalom nem mutatott egységes képet, mivel egyetlen összetartó ereje a naturalizmus szellemellenes, földhözkötött szemléletétől való szabadulás vágya. Az alapítás évében, majd az azt követőben a Nemzeti Szalonban megrendezett kiállításon még szerepelt képekkel, majd halála után a spiritualisták tizenöt éves jubiláris bemutatóján is kiállították műveit. A tagok egyébként sohasem magyarázták a spirituális jelzőt, a munkáik alapján a szó többrétű tartalmat foglalhat magában, így érthető alatta szimbolizmus, transzcendentális gondolatok közvetítése, de jelentheti az egymással lelki harmóniában élő festők társulatát is.

Lyka Károly

Művészete

Remsey Zoltán művei erős kontúrú, stilizált festmények, rideg tömörséggel megfogalmazott, freskószerű monumentálisra törekvő alakjaival kívül áll a Gödöllői Művésztelep alkotóinak idillibb szecessziót közvetítő sorából. Ám ez a kivételesen mély érzésű művész nemcsak Gödöllőn, hanem egész életében kívülálló volt, nem tudta elfogadni a világ romlottságát, s beilleszkedni a kor erkölcstelen társadalmába.

Vásznain életének eseményeiből és álomképeiből ötvözve kibomló víziók mindig eredeti, de néhol a torz határán álló látványt nyújtanak. Képein elesetteket, hányatott sorsú szegényeket, munkásokat szerepeltet, gyakori témául szolgálnak az átélt háborús borzalmak, az elmúlást, melankóliát sugalló tájak, valamint a magasabb rendű transzcendentális, misztikus gondolatok ember és világ, anyag és szellem kapcsolatáról. A magányos, számkivetett alakok az élet értelméről, szenvedéseik miértjéről elmélkednek, sötétségben keresik az örök világosságot, a szeretetet, mely a korban teljesen kiveszett az emberi kapcsolatokból.

Cseucsák Nóra
(szerkesztette Remsey Benjámin)