KÖTÖTTSÉGEK, SZÁRNYALÁSOK
Remsey Flóra textilművészeti munkásságáról
Látszólag három önálló, egymástól elkülönülő ágra bomló, valójában azonos alapokra épülő, szerves egységet alkotó a Remsey Flóra műveiből felfűződő textilművészeti munkásság. A tradicionális, klasszikus ihletettségű autonóm kárpitok, az alkalmazott textiltervek és a történeti textil-rekonstrukciók, valamint a fémszövedékek, a fémes domborművek és objektek együtteseit – jóllehet mások és mások a funkcionális jellemzők, különbözők a tartalmi-tematikai vonzatok, gyökeresen eltérők az anyagalkalmazások és a technikák – egységessé szervezi a gödöllői művészeti tradícióba ágyazódó, a hagyományt éltető és az újításra oly fogékony szellemiség, s karakteresen egyénivé avatja a stílusjegyek önállósága és azonossága.
Remsey Flóra textilművészeti, és a textilművészeten túllépő, illetve e művészeti ághoz addig ismeretlen területeket csatoló munkássága, és a korábbi korok alkotásait az utókornak átmentő, újraélesztő tevékenysége a XX. század hetvenes éveinek közepén indult, kezdetben kizárólag a hagyományos, a francia gobelin-szövés technikáját alkalmazó falikárpitokkal. Vagyis e művész akkor kezdte meg kárpitművészi pályafutását, amikor a tradicionális szövött textil falikép a nemzetközi művészeti régiókban és Magyarországon is háttérbe szorult: ebben az időszakban a szakmai figyelem, az érdeklődés a textilművészeti kísérleteket, a textúra-kutatásokat, a tér-kalandozásokat éltette. A kilencvenes években, amikor a kárpitot övező vákuum lassan feloldódott és szertefoszlott, Remsey Flóra teljes kárpitművészi vértezetben, klasszikus szellemiségű és kidolgozottságú, de egyéni látásmóddal korszerűvé érlelt munkákkal léphetett a szakmai és a szélesebb nyilvánosság elé, és ezzel párhuzamosan kezdhette meg kalandozását az akkor fokozatosan háttérbe szoruló ún. kísérleti textil tartományában.
A Remsey-művek inspirációit kutatva nem kell sokáig keresgélnünk: minden alkotását a természet, az organikus világ ihlette. Ám nem egyszerű leképezésről van szó, hanem sokkal inkább a természeti elemek és egyedek új látásmódot tanúsító kiemeléséről és megjelenítéséről, a megszokott formarend megváltoztatásáról és átértelmezéséről, a természeti formák átírásáról és újrateremtéséről – vagyis a képszerű kárpittól való eltávolodásról. A kezdeti, konkrét természeti motívumokból építkező műveket hamarosan felváltotta a természeti absztrakció: az egymásból keletkező, az egymáshoz hasonló, de az ismétlés folyamatában átalakuló organikus jellegű motívumokra alapozott kompozíció, amely ezáltal sajátos sodrásúvá, mozgalmassá, hullámzóvá, áradóvá alakul. Talán a dús, átláthatatlan lombozat egymáshoz simuló levélrengetege, az állatok pikkely-páncélzata, a sejtek rostjait láttató metszetek, és a földfelszín feletti gyökerek indanyúlványai is felidéződhetnek emlékezetünkben motívumait vizsgálva, de ugyanígy értelmezhetjük absztrakt formavariánsok rendszereiként felépített kompozíciókként is alkotásait. E műcsoport varázslatos színvilágúvá érlelt, a szecesszió burjánzó nyugtalanságát idéző főműve az 1992-ben szőtt Magtörténet-Kiteljesedés című munka, amely szabálytalan, fa-formájú körvonalaival is hangsúlyozza a természethez való elszakíthatatlan kötődéseket, s hivatkozik a tág érvényességű fa-szimbolika tartalmi köreire. Az öt darabból álló együttessé érlelt Magtörténet és a vonzáskörében korábban és később született kisebb és nagyobb munkák – mint a 2003-as Titkos kert című kárpit – festői előadásmódja a textilpoézis érzékenységekkel és rezdülésszerű finomságokkal áthatott szféráiba kalauzolja a befogadót.
Már a nyolcvanas évek, majd a kilencvenes évek Remsey Flóra-alkotta művein is fel-feltünedezik a falikárpitok meg-megcsillanó, transzcendens sugallatokat hordozó-tolmácsoló építőeleme: a fémszál. A kilencvenes években aztán a fémszálat – a fémes csillogású, ezüstös színezetű vékony, viszonylag könnyen hajlítható drótot – használja, fonja, szövi meg Remsey Flóra, és alkot ezzel az anyaggal olyan aurájú és hatásvilágú kompozíciókat, amely a textilszállal nem valósíthatók meg. A sík fémtextil-felületből az anyagalakítás hallatlan gazdag lehetőség-világát kihasználva, és az ezüstpapír-golyókat és -alakzatokat is kompozíciós alkotórészekké avatva aztán kilép a dombormű-térbe, majd a valóság terekbe is: műveinek a szövedékszerűség mellett egyre lényegibb kifejező elemévé bomlik a plaszticitás. A font, a szövött, eldolgozott szálak és a szabadon hagyott drótvégek lágyság-élesség ellentéte, a sík és a plasztikussá emelt textúra-mezők, a gömbök, a korongok, a gyűrűk, a spirálisok váltakozása, a zárt és a nyitott formarendek közötti átmenetek teremtik meg e művek különös feszültségét, s egyúttal a dekorativitásokban tündöklő szépségét.
A legösszetettebb, a legmélyebb szakmai (és tudományos) ismereteket, mesterségbeli tudást, technikai felkészültséget követelő alkotói terület a funkcionális textilek készítése, az alkalmazhatóság kötelmein túl a történetiség szempontjainak is megfelelő kárpit-rekonstrukciók megalkotása. Remsey Flóra szerencsés módon ezzel a tevékenységével is a Gödöllőhöz ezernyi szállal kötődő művészethez, művészeti hagyományhoz kapcsolódhatott a Királyi Kastély egykori textiljeinek, a lakosztályok atmoszféráját meghatározó, a belső tereket uraló függönyök, textiltapéták újraalkotási feladatának teljesítése révén. (A művész a gödöllői kastély textiljei mellett hasonló feladatokat oldott meg Budapesten a mai Postamúzeumban, az Andrássy úti hajdani Saxlehner-palotában és a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotában is.) A gödöllői és budapesti textil-rekonstrukciók lehetőségét egyes esetekben az eredeti, fennmaradt maradványok, illetve a korszak máshol alkalmazott, ma múzeumi gyűjteményben őrzött textil-rekvizítumai teremtették meg, amelyek alapján a művésznek az anyagválasztással, a technikai kivitellel, a megjelenített motívumok együtteseivel és a színvilággal az adott történeti kort kellett megidéznie. Más karakterű együttes született a budapesti palotákban, más jellegű textil-szobabelsők idézik meg Ferenc József és Erzsébet királyné egykori gödöllői mindennapjait, és más hatásvilágot bontakoztatnak ki a klasszicizáló késő barokk kastélyszínház textiljei is. E megbízások teljesítése során a régi részletek felhasználásával és az új elemek beépítésével alakított, különböző színvariációkban megjelenő motívumokkal – fantasztikusan egymásba fonódó virág-, inda-, kehely- és akantuszlevél-rajzolatokkal –, a színek esetenkénti ismétlődésével és más árnyalatok melletti variatív megjelenésével harmonikus egységbe foglalt, de változatos, visszafogott pompát sugárzó, a hagyományőrzést és az újítást szintetizáló, nagyvonalú textilegyütteseket tervezett Remsey Flóra.
A családi örökséggel, a több mint száz esztendeje alapított gödöllői művésztelep szellemiségével szoros összefüggésben, kompakt egységben, több mint három évtizede épül Remsey Flóra komplex, többágú textilművészeti életműve. E munkásság legfontosabb gondolati-tartalmi aspirációi között talán a természet és ember viszonyát, valóságos és lelki kapcsolatát, a természet kimeríthetetlen szépségeinek csodálatát, áhítatát jelölhetjük meg, míg a stilisztikai jellemzők szövevényéből az elevenséget, a szecesszionista mozgalmasságot, az izgalmas, a vérbő festőiséggel és különösségekkel éltetett formarendet emelhetjük ki. Ezen indíttatások és tendenciák metszéspontjaiban a gödöllői, de Gödöllő határain túl is messze sugárzó művészeti történések láncszemeiként szövődnek a két évszázad és két évezred között fontos kapcsolódásokat, párhuzamos és ellentétes jelenségeket megjelölő és kiemelő Remsey Flóra-alkotta fenséges kárpitok és rusztikus textilplasztikák.
Wehner Tibor
művészettörténész
